A Ferencvárost már a 20-as évek végén jellemezték olyan tulajdonságok, melyet mai is büszkén említenek sokan. A Fradinak ekkor már komoly utazó tábora volt! A mostani bejegyzésben elevenítsünk föl egy ilyen történetet, amelyben még balhé (!) is lesz, igaz más összetételben, mint ahogy néhányan szeretnék. 1928-ban utolsó bajnoki mérkőzését a Ferencváros Szegeden játszotta a Bástya ellen. Innentől pedig következzen a korabeli tudósítás, Nagy Bélának köszönhetően: (Fradi futballévszázad 1899-1995 90-91. o.)

          „A Ferencváros különvonatot indít Szegedre. A minden oldalról megnyilvánuló óhajnak eleget teendő, a Ferencváros vezetése elhatározta, hogy az utolsó bajnoki mérkőzésre, Szegedre, különvonatot indít, hogy a zöld-fehér hívők nagy tábora kedvenceiket elkísérhesse és a bajnoki év minél impozánsabb lezárására ambicionálja.  A különvonaton utaznak a Fradi-barát művészek is, akik a jó hangulatról útközben is gondoskodni fognak.”

A mérkőzés ferencvárosi (2:1) győzelemmel és botránnyal zárult. Egy vendégjátékos vélt vagy valós szabálytalanságot követett el, ami igen erős hazai reakciót váltott ki. A lényeg szerintem nem is ez, hanem a Fradi táborának említése, de a történet így kerek. A tudósítás következik:

„Karók, botok emelkedtek, a Ferencváros játékosai védőn körülfogták Turayt. de a túlerő győzött, és zuhogtak a botok, pofonok csattantak és olyan parázs verekedés támadt, amire aligha van példa a magyar futballtörténelemben. Aztán kardok repültek ki a hüvelyből, és nagy nehezen helyreállt a rend. A kedélyek már nem is csillapodtak le teljesen, és a mérkőzés végét jelző sípszó a nagy megváltást jelentette. A szégyenletes szerencsétlenségben csupán az a szerencse, hogy a pesti különvonat közönsége a nagy tribünön volt elhelyezve, és nem tudott a pályára hatolni. Elgondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha a kedvenceit féltő hatszáz pesti drukker belevegyülhetett volna a verekedők tömegébe. A meccset különben az a 600 rutinírozott ferencvárosi drukker nyerte meg. Ezek már az első perctől kezdve olyan ütemes tapsolást rendeztek, s olyan begyakorolt buzdítást tartottak, úgy <Tempó Fradiztak>, hogy a szegedi közönség efölött egészen meglepve elfelejtett csapatának drukkolni.”

A különvonaton már senki nem a helyi balhéval, hanem a bajnoki győzelem ünneplésével foglalkozott. Több tanulsága is van ennek a történetnek. A legfontosabb, hogy a B-közép, a tábor több száz fővel jelent meg és teremtett hangulatot…1928-ban!

On tour Szeged után további hasonló megjelenések következtek. Ezekről és a B–közép korabeli életéről szóló bejegyzésekkel folytatjuk.